Amióta elmentek a Kori-babák az új otthonaikba, azóta csomó minden történt, csak az anyám mindig kitalált magának valamit, és alig akar blogot írni. Bojkottál.

Mindegy, most már muszáj pótolni, mert eléggé el vagyunk maradva az időben (szeptemberi eseményt novemberben írni az az ő szégyene!), és mindig emlékeztetnem kell rá, hogy 5 év melóját (blogját) kár lenne veszni hagyni.. Legyen már kitartó! Irgum meg a burgundi.

Ősszel volt egy Klubkiállítás, amire elvitték a Korit, meg a Pöttyös gyereket. Meg a Gokut, a Kori gyerekét.

Előtte természetesen a Heni megfodrászolta őket. Mikrofon Pötty, és Bubi Kori:

Hátsó sorban a gyerekek: Goku, Pötty:

Első sorban a Főnökasszony: Korika:

Én meg azért nem mentem, mert nagylányoskodtam, és olyankor olyan illatok terjengenek kistestem körül, hogy az összes fiú nekem akar udvarolni. Valószínűleg egyetlen fiús kiállítóAnyuka sem repesett volna az örömtől, ha a gyereke ahelyett, hogy szépen masírozik a ringben, inkább nekem teszi a janit..

Úgyhogy, én itthon maradtam, de ezt egyáltalán nem bántam. Jól elvoltam én, meg a nagylányságom, és készültem a másnapi randevúra. (de erről majd később...)

Viszont Kori és Pötty szépen szerepeltek a kiállításokon.

Egy nap két kiállítás volt. Délelőtt egy specifikus, vagy speciális, ami most ázsiaiaknak volt, de azért mi nem vagyunk ázsiaiak, mégis felvonulhattak ők is.

Goku is kapott bébi-díjat, mert a bírók szerint nagyon ígéretes gyerek. Jó, mi ezt mind tudtuk, csak nem árt erről papír is.

Mondjuk, .. ez már ilyen spoiler-es, de a Goku családját nem igazán mozgatta meg az ígéret földje, mert ők mondhatni, hogy abban a pillanatban, ahogy elkezdték a kiállítások világát, be is fejezték. A későbbiekre nézve nem tartották/tartják fontosnak, hogy Goku villogjon az ígéretességével. Ami persze, valahol érthető is, mert annakidején én sem repestem a kiállítódásokért. De most meg már tudom, hogy ezek jó bulik, csak az Anyám meg az Apám túlspilázzák, és tisztára idegállapotba kerülnek.

Még mindig, ennyi év után is. Ez nagyjából úgy zajlik, hogy az Anyám nem zabál, mert azt mondja, össze van szűkülve a gyomra az idegtől. Ha meg nem zabál, akkor meg savója van, amitől hányingere keletkezik. Tehát ha mondjuk az Anyámat egy Sims-játékosként kellene ábrázolni, akkor a feje felett vörösen világítana a komfort-jelző skála. Durván vörösen.

Az Apukám meg - mintha ezt látná, ettől elveszíti az önkontrollját, és feszkós lesz. Az Anyám az idegállapotában nem akar beszélni. Néma idegállapotba kerül. Az Apám meg azt hiszi, hogy a fecsegéssel oldja a feszkót. Pedig pont nem. De erről már csak itthon beszélnek - mindig. ..Mert az Anyám csak itthon oldódik fel.

Bezzeg a többiek a szünetekben - pihengettek,

vagy nézelődtek,

vagy várakoztak a fellépésükre:

vagy sétálgattak.

Tehát, a Kori meg a Pötty. Meg a díjak.

Korina speciális fajtagyőztes lett, kapott táblicskut, meg rozettát. Lilát...  A fotón láthatóan már tudja, hogy ezekért jár a jutalomfalatka, és nyalja a szája szélét. Korika fura, de most ezt  nem vesézném ki. Főleg, mert az Anyám írja helyettem a bejegyzést, a Korika meg az Anyám kedvenckéje..

Jah, igen. Majdnem elfelejtettem, pedig fontos. A díjak között szerepeltek minden fajta arcáról készített fejecskék.

Apukám szerint a mienk volt a legszebb forma! Igaz, a többit észre sem vette. Mondta, hogy akkor ő ezt megvásárolná. Pénz-ékszer-nemszámít alapon. De ugye, ez nem egy vásár volt, hanem egy kiállítás. A díjak nem megvehetőek, hanem megnyerhetőek...  Úgyhogy, a két kicsinek össze kellett szednie magát, hogy elhozzák a díjat, mert különben Apukám hívta volna azokat a barátait, akik sosem veszik le a cipőt a lábukról, és a fejük is tetoválva van. Anyukám is hívta volna az ő haverjait, bár azokkal nem sokra mentek volna, maximum az outfitt-jük megdöbbenése elterelte volna a figyelmet arról, hogy Apukám mégis elhozza a díjat.

Szerencsére Pötty - az én gyerekem, én vérem! - olyan ügyes volt, hogy persze, megkapta az arcképet, amit Apukám azonnal magához vett, birtoktulajdonba, és ki is húzta magát!

Igaz, hogy a Pöttyöt ez - láthatóan - egyáltalán nem érdekelte, mert inkább labdázni szeretett volna...

Végezetül, a reggeltől estig tartó kiállításon sokféle-fajta díjakat elhoztak a kicsik, volt kupa, meg nyakbavalósi medálos, meg fejforma, meg rozetta, meg minden, ami szem szájnak ingere.

Szó szerint, ugyanis ez a klub olyan rendes, hogy készített a népségnek valami levesfélét, ami állítólag nagyon finom volt,

de ugye, a Zanyám nem zabál ilyenkor, mert szűk a gyomra (kivéve a szomszéd vajaszsemleszendvicsét, amikor már az ájulás környékezi - innen mondanánk köszönetet Bélusnak), a Zapám meg vagy szolidalitásból, vagy mert a Zanyám rászólt, hogy ne egyél már fehér kutya mellett pirospaprikásat. Ezt nem tudom, mert mint említettem, nem voltam ott. Azt viszont tudom, hogy volt torta is.

Amitől azért az Anyám szeme felcsillant, és nem mintha édességfüggő lenne (pedig az!), de az Apukámat elküldte, hogy álljon sorba egy szelet szénhidrátért, mert az jót fog neki tenni. Az Apám ilyenkor kétszer is sorba állna... csakhogy jót tegyen az Anyámnak, és kikerüljön végre az idegállapotából, és válaszoljon neki a csevegésére..

Az Anyám amúgy ilyenkor néhány emberrel azért szóba áll. De csak konkrétan a témához, a kiállításhoz kapcsolódó kommunikációra hajlandó és/vagy képes. A többi ... valahol elvész a homályban...